"Ha templom mellett mégy el, és orgonát hallasz, siess be, és hallgasd. S ha olyan szerencsés vagy, hogy mellé szabad ülnöd, próbáld meg, és csodáld a zene végtelen hatalmát."
Robert Schuman
"Orgonán játszani annyi, mint az örökkévalóság megérzéséből és megértéséből fakadó erőt kinyilvánítani."
Charles-Marie Widor
Szent Teréz székesegyház harnóniuma egy belső beírás szerint 1926.-ban készült.
August Förster 1829 Julius 30.-án született Oberseifersdorfban.
1854.-ben szerezte meg zongorakészítő és javító oklevelét.
1859.-ben megalapította saját műhelyét.
1897.-ben bekövetkezett halála után fia Cäsar Förster vette át a műhely vezetését.
1900.-ban meglapítják fióküzemüket Georgswaldeban ( ma Csehország, Jiríkov)
A harmónium 19 regiszterhúzóval rendelkezik amik összesen 4,5 sípsort szólaltatnak meg, plussz egy 17 hangból álló Subbass 16'.
Szerkezete szívós rendszerű.
A hangszer az elmúlt évtizedekben szinte a használhatatlansági állapotig romlott.
Fújtatója már több helyen lyukas volt, klaviatúrája kopott volt.
Filcei bőrei bekeményedtek, és a moly is kirágta őket.
A harmónium szinte az elviselhetetlenségig elhangolódott.
2015 februárjában a hangszert műhelybe szállítottam, és megkezdődött a 4 héten át tartó aprólékos felújítás.
Újrabőröztem a fúvót, a hangzószerv teljes belseje tisztitva lett, filcei, bőrei cserélve.
Klaviatúraborítást cseréltem.
Az egész szekrénye újra lett festve, lakkozva.
Az egyenként restaurált alkatrészeket a végén összeépítettem, szabályoztam, majd hangoltam a hangszert.
Képek a felújítás előtti és utáni állapotokról:
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|